Az identitás nagyrészt a kérdéssel foglalkozik: “Ki vagy te?” Mit jelent az lenni, aki vagy? Az identitás az alapvető értékeinkhez kapcsolódik, amelyek meghatározzák a döntéseinket (pl. kapcsolatok, karrier). Ezek a döntések tükrözik, hogy kik vagyunk és mit értékelünk. Például feltételezhetjük, hogy a befektetési bankár a pénzt értékeli, míg a főiskolai tanár az oktatást és a diákok segítését.”
Az identitásukat azonban kevesen választják. Ehelyett egyszerűen internalizálják a szüleik vagy az uralkodó kultúrák értékeit (pl. az anyagiasságra, a hatalomra és a megjelenésre való törekvést). Sajnos ezek az értékek nem biztos, hogy összhangban vannak az egyén autentikus énjével, és kielégítetlen életet teremtenek. Ezzel szemben a kiteljesedett emberek képesek az értékeikhez hű életet élni és értelmes célokat követni. A koherens identitástudat hiánya bizonytalansághoz vezet azzal kapcsolatban, hogy az ember mit akar tenni az életben.
A személy több identitást is birtokolhat, például tanár, apa vagy barát. Minden pozíciónak megvannak a maga jelentései és elvárásai, amelyek identitásként internalizálódnak. A korai serdülőkorban az önfejlesztés egyik fő feladata a többszörös én differenciálása a társadalmi kontextus függvényében (pl. én az apával, az anyával, a közeli barátokkal), a lehetséges ellentmondások tudatosításával. Ezt a saját 16 éves lányomnál vettem észre. Míg a barátaival boldog volt, körülöttem depressziósnak tűnt, vagy a barátai körében a vidámságról átváltott az anyjával való rosszkedvűségre. Azon tűnődtem, és azt hiszem, ő is, hogy vajon melyik az igazi ő? Ahogy azonban a fiatalok kognitívan érnek, elérik az identitásuk koherenciáját.
Az identitást közvetve a szülőktől, a kortársaktól és más példaképektől szerezhetik meg. A gyerekek úgy határozzák meg magukat, hogy szerintük a szüleik hogyan látják őket. Ha a szüleik értéktelennek látják őket, akkor ők is értéktelennek fogják meghatározni magukat. Azok az emberek, akik szimpatikusnak tartják magukat, több pozitív, mint negatív kijelentésre emlékezhetnek.”
A pszichológusok feltételezik, hogy az identitás kialakulása “önmagunk megtalálásának” kérdése azáltal, hogy tehetségünket és lehetőségeinket a rendelkezésre álló társadalmi szerepekhez illesztjük. Így önmagunk meghatározása egy társadalmi világban az egyik legnehezebb döntés, amit az ember valaha is meghoz. Az identitással való küzdelemmel szemben sokan végül sötétebb identitásokat fogadnak el, például drogfogyasztást, kényszeres vásárlást vagy szerencsejátékot, mint kompenzációs módszert az elevenség megtapasztalására vagy a depresszió és az értelmetlenség elhárítására.
Mi alkotja az igazi ént? Az egyének végső célja, hogy kialakítsák és ápolják azokat a választásokat, amelyek összhangban vannak az igazi énjükkel. Az igazi én tagadása azt jelenti, hogy megtagadjuk a bennünk rejlő legjobbat. Több boldogságot találni az életben azt jelenti, hogy az ember az igazi énjével összhangban él.”
Az identitás kialakításának feladatához három cél szükséges. Az első feladat a személyes lehetőségek felfedezése és fejlesztése. A személyes potenciálok azokra a dolgokra vonatkoznak, amelyeket a személy jobban tud csinálni, mint másokat. Hogyan fedezheti fel a személy, hogy mik ezek a potenciálok? A válasz a próba és tévedés folyamata. Ehhez sokféle tevékenységnek kell kitenni magunkat, amelyek közül néhányat viszonylag jól tudunk majd végezni. Ezt a másoktól kapott visszajelzésekből és az e tevékenységekkel kapcsolatos saját pozitív érzéseinkből ismerjük fel. Ezeket a tevékenységeket egyszerűen “jónak érezzük”, és ezek az érzések hasznos támpontok. Önmagunkban motiváltak vagyunk arra, hogy ezeket a tevékenységeket végezzük. A készségek és a tehetség fejlesztése azonban időt, erőfeszítést és hajlandóságot igényel, hogy elviseljük a frusztrációt, amikor akadályokba ütközünk.
A második lépés az életcél megválasztása. Meg kell választani, hogy mit akarunk elérni az életünkben. Ahhoz, hogy jelentős sikereket érjünk el célunk megvalósításában, a céloknak összeegyeztethetőnek kell lenniük tehetségünkkel és képességeinkkel (autentikus énünkkel). Ha olyan célt választunk, amely nem összeegyeztethető képességeinkkel, az a frusztráció és a kudarc receptje. Végül pedig meg kell találni azokat a lehetőségeket, amelyekkel ezt a potenciált és célt megvalósíthatjuk. A nyitott társadalmak lehetővé teszik a szerepek mobilitását és a rugalmasságot az identitással kapcsolatos döntések megvalósításához. A zárt és merev társadalmakban azonban ez nem így van. Egyesek számára ez kivándorláshoz vezethet.
Az identitás soha nem “végleges”, és az élet során folyamatosan fejlődik. Az identitás pontos ismerete növeli az önbecsülést, és csökkenti a depressziót és a szorongást. Amikor az emberek azt teszik, amit szerintük tenniük kellene, akkor boldogok.
Amikor az emberek félremagyarázzák önmagukat, vagy jellemtelennek mutatják magukat, hogy lenyűgözzék a közönséget, a viselkedés természetellenes és kimerítő. A viselkedés nagyobb kognitív erőforrásokat igényel, mert az elme tele van önbizalomhiánnyal, öntudattal és negatív gondolatokkal. Ráadásul, amikor az emberek a közvetlen közönségtől várják, hogy segítsen nekik meghatározni, kinek kell lenniük, hogyan kell kinézniük és mit kell tenniük, fennáll a veszélye annak, hogy olyan módon viselkednek, amely veszélyezteti az egészségüket, mint például az étkezési zavarok és az alkohol- vagy drogfogyasztás. Az étkezési zavarok például részben a test megjelenésével kapcsolatos aggodalmakra vezethetők vissza. Az alkohol- és drogfogyasztás a társak által gyakorolt nyomással és az elfogadással függ össze.