Renn Tumlison
Az oposszum (Didelphis virginianus) körülbelül akkora, mint egy macska. Ez az emlős éjjeli állat (éjszaka aktív) és magányos, kivéve a kicsinyeiket hordozó nőstényeket. Ősállatnak számít, mivel erszényes állat (ami azt jelenti, hogy a kicsinyeit egy erszényben gondozza), de néha pontatlanul “élő kövületnek” nevezik. Az oposszum az egyetlen Észak-Amerikában előforduló erszényes állat.
A korai európai felfedezők nem ismertek semmilyen erszényes emlősformát. Du Pratz 1774-ben leírta a louisianai állatot, és jobb név híján fapatkánynak nevezte el, mert fákra mászott, és azok üregeiben húzta meg magát. Bár az oposszum farka kevés szőrrel rendelkezik, nem áll rokonságban a rágcsálóval. Az oposszumok bizonyos betegségek rezervoárjaként működhetnek, de állítólag nem gyakran kapják el a veszettséget, és úgy tűnik, hogy a viperák, például a csörgőkígyók harapása sem érinti őket.
A kevesebb mint két hetes vemhesség után a kicsinyek körülbelül tengerészbab- vagy méhkas méretűek. Több mint 20, de általában kevesebb utód születhet. Az embriószerű újszülöttek az anya hasának szőrszálain keresztül másznak át, hogy elérjék az erszényt, vagy marsupiumot, majd a tizenhárom elérhető mellbimbó egyikét keresik fel, és körülbelül két hónapig táplálkoznak. További egy hónapig az anyjuk hátán hordozzák őket. Azok az újszülöttek, amelyek nem érték el a marsupiumot és nem találtak meg egy mellbimbót, elpusztultak volna.
Aposszumok mindenevők, és szinte mindent megesznek: gerincteleneket, békákat, kígyókat, madarakat, kisemlősöket, datolyaszilvát és más gyümölcsöket. A táplálékot gyakran hullaként viszik el, ezért az oposszumokat az utak szélére vonzzák, hogy az úton elpusztult állatokkal táplálkozzanak.
Az útszélek vonzása egyben azt is jelenti, hogy az oposszumok ki vannak téve a járműveknek; ennek következtében az oposszumok is elpusztulnak. Az oposszumok nem reagálnak jól a fényre, így a járművek éjszakai közeledése még halálosabb lehet. Az oposszum általában lassú futó, de fenyegetés esetén sziszeghet, nyáladzhat, és felmutathatja 50 fogát (a legtöbbet az arkansasi emlősök közül). Az agresszív megnyilvánulás nem működik egy autó ellen.
Ha a viselkedés nem működik egy ragadozó ellen, az állat “oposszumot játszhat”, amely során az egyed megfordulhat és halottnak tetteti magát, miközben kinyújtott nyelvvel és csukott szemmel nyáladzik. Még az is előfordulhat, hogy bűzös szagot áraszt. A legtöbb ragadozó élő zsákmányt akar – így az oposszumot békén hagyják.
Hideg időben az oposszumok a barlangjukban maradhatnak, hogy vékony, szőrtelen füleiket és farkukat megvédjék a fagyástól. A farok hosszú szőrzetének hiánya és a farkának felhúzható képessége lehetővé teszi, hogy a farok stabilitást nyújtson mászás közben.
Csak a fiatal oposszumok képesek rövid ideig a farkuknál fogva lógni, mert az idősebbek túl nehezek a lógáshoz.
A lábak jól alkalmazkodtak a mászáshoz. A végtagok biztos megragadásához a hátsó láb nagylábujja (vagy hallux) az emberi hüvelykujjhoz hasonlóan szembefordítható.
Az ujjhegyeken továbbá az emberi ujjlenyomathoz hasonló mintázatú “súrlódási barázdák” vannak. Továbbá a lábujjak alját húsos dudorok borítják, amelyek fokozott súrlódást biztosítanak. 
A talppárnák a mászáshoz szükséges tapadást is segítik. A tenyeres talppárnák (elülső lábfej) és a talpi talppárnák (hátsó lábfej) súrlódási bordákkal rendelkeznek. Az elülső lábfej talppárnái három párban helyezkednek el (bal oldali kép), és olyan alakúak, hogy az elülső lábfej “csípősen” tudjon kapaszkodni az ágakon (jobb oldali kép).