A harmincéves Ayman a szíriai Damaszkuszból Bejrútba menekült a szíriai polgárháború kezdetén. Az elmúlt évben, miközben Libanon gazdasága összeomlott, és egyre nehezebben talált munkát, az otthoni konfliktus enyhülni látszott. Ezért felhívta néhány barátját, akik mind a rezsim által ellenőrzött területen élnek, hogy megkérdezze, itt az ideje visszatérni. Egyértelműen válaszoltak. “Azt mondták, maradj, ahol vagy, itt még enni sincs elég” – mondta Ayman, aki biztonsági okokból névtelenséget kért.
A kilencéves polgárháború alatt Szíria infrastruktúrájának nagy részét a rezsim és orosz szövetségesei vak bombázásai, valamint a frontharcok pusztították el. Az élelmiszertermelés, az energiatermelés és más iparágak az út szélére kerültek. Szíria gazdasága, Libanonéhoz kötve, egy ideig csak bicegett. Az év elején azonban, amikor Libanon monetáris politikája felbomlott, és a bankok megrohanásának elkerülése érdekében tőkekontrollt vezettek be, a szíriai vállalkozások több milliárd dollárnyi betétjét is zárolták. Bashar al-Assad szíriai elnök azt állítja, hogy a libanoni bankokban legalább 20 milliárd dollárnyi szíriai jövedelem van, ami, ha hozzáférhetővé válna, egy csapásra megoldaná a szíriai gazdasági válságot. Libanon szomszédainak valutái egyszerre zuhantak, miközben az alapvető nyersanyagok árai az egekbe szöktek, Szíriában több mint 200 százalékkal. Az élet nehéz lett a libanoniaknak, de még nehezebb a háború sújtotta szíriaiaknak.
A közösségi médiát elárasztották azok a képek, amelyeken szíriaiak százai állnak sorba a pékségek előtt a támogatott kenyérért, és órákig parkolnak az üzemanyagtöltő állomásokon. A lakosok az országukban valaha volt legsúlyosabb élelmiszer- és üzemanyagválságról panaszkodtak. “Az áramkimaradások szinte lehetetlenné teszik a vállalkozások működését” – mondta Ayman egyik damaszkuszi barátja. “Az üzemanyag túl drága a generátorok működtetéséhez.”
A Világélelmezési Program szerint 9,3 millió szíriai nem tudja, honnan lesz a következő étkezése, ami mintegy 1,4 millióval több az év első hat hónapjában. Ráadásul Északkelet-Szíria, az ország kenyérkosara az Egyesült Államok kurd szövetségesei, a Szíriai Demokratikus Erők ellenőrzése alatt áll, akik még nem jutottak megállapodásra a rezsimmel a gabonaellátásról. Az egykor búzaexportőrként működő Szíria részben az oroszországi szállításoktól függött, de még ez a segítség is meghiúsult, amikor Moszkva a koronavírus-járvány bizonytalan időszakában csökkentette a külföldre irányuló liszteladásokat, hogy otthon tartsa a tartalékokat. Ráadásul az olajra és gázra vonatkozó amerikai szankciók miatt csak iráni nyersolaj jutott Szíriába. Ennek az alapvető nyersanyagnak a hiánya hullámzó hatással volt a mezőgazdaságra és az energiaágazatra, ami a helyi vállalkozásokat is érintette.
A szíriaiak több mint 80 százaléka jelenleg a szegénységi küszöb alatt él. A megélhetés iránti kétségbeesés a bűnözés egyidejű növekedését okozta. Csempészárut, fegyvereket és kábítószert csempésző, valamint váltságdíjért embereket elrabló bandák ámokfutásba kezdtek az ország számos részén.
Míg mindez mélyen összefügg a több évtizedes korrupcióval, a rossz gazdálkodással és a lázadók által tartott területek brutális elporlasztásával, egyes kritikusok szerint a válságok az amerikai ágazati szankcióknak is köszönhetőek.
Egy aggasztó összehasonlítás hangzik el: vajon a szankciók ugyanolyan kegyetlenek és önpusztítóak lesznek-e Szíriában, mint két évtizeddel ezelőtt Irakban. A számok vitatottak, de egy tanulmány szerint állítólag félmillió gyermek halt meg Irakban az USA által vezetett szankciók következtében. Szaddám Huszein ugyanolyan diktatórikus maradt, mint valaha, és csak akkor buktatták meg évekig tartó szenvedés után, amikor az Egyesült Államok katonai támadást intézett ellene.
Az idei Caesar-szankciók célja, amelyeket a Szíriából az állami börtönökben több ezer szíriai meggyilkolásáról szóló bizonyítékokkal menekült rendőr disszidensről neveztek el, ugyancsak az, hogy a szíriai rezsimet arra kényszerítsék, hogy a “gyilkos” viselkedéséről a népével szembeni magatartását a befogadóbbra változtassa. Magas rangú nyugati diplomaták többször elmondták a Foreign Policy-nak, hogy a szankciók jelentik a Nyugat utolsó eszközét Aszaddal szemben, hogy nyomást gyakoroljon rá, hogy engedje szabadon a politikai foglyokat, biztosítsa a menekültek biztonságos visszatérését, és járuljon hozzá a politikai megbékéléshez, amely, ha őszintén megvalósul, végül azt jelentené, hogy távozik a hatalomból. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a szíriai újjáépítés kifizetése – beleértve az olyan infrastruktúrát, mint az erőművek és az öntözőrendszerek, amelyek szükségesek az ország élelmezésbiztonságához és mindennapi életéhez – végül a rezsim elnyomását fogja erősíteni. Azt mondják, nem áll szándékukban hagyni, hogy ez sikerüljön Aszadnak, legalábbis addig nem, amíg nem tesz jelentős engedményeket. Ráadásul a Nyugat attól tart, hogy Aszad egyszerűen elszipkázza a pénzeket, ahogy állítólag a háború sújtottaaknak már küldött humanitárius segélyek nagy részével is tette.
Mások szerint azonban a szankciókkal nem lehet megreformálni egy javíthatatlan diktátort, és csupán a szíriai népet büntetik. Azt állítják, hogy Irakhoz hasonlóan a szíriai lakosság viseli a szankciók súlyát, miközben Aszad és cimborái sem élelmiszer-, sem üzemanyaghiánnyal nem küzdenek. Azt állítják, hogy naivitás az Egyesült Államok részéről elvárni Aszadtól, hogy a háborús bűnösöket felelősségre vonja, hiszen aligha várható el tőle, hogy saját magát vádolja. Érvelésük szerint az Egyesült Államoknak vissza kell fordítania a maximális nyomásgyakorlás politikáját, és lépcsőzetes felmentéseket kell bevezetnie a szankciók alól, amelyeket kész lenne megadni a pragmatikusabb követelések teljesítéséért cserébe.
Bente Scheller, a Heinrich Böll Alapítvány közel-keleti és észak-afrikai részlegének vezetője szerint nincs egyetértés az Aszad cimborái elleni célzott szankciókkal, de az amerikai ágazati szankcióknak negatív hatása van az egyszerű emberekre. “Az amerikai szankciók a “maximális nyomás” logikáján alapulnak” – mondta. “Ezért tartalmaznak ágazati szankciókat, és csak második lépésben sorolják fel a magánszemélyeket. a szankciók nagyrészt célzottak: A rezsim tisztségviselőivel és megbízottaival szembeni beutazási tilalmakból állnak, az emberi jogok megsértésében játszott szerepük alapján. Az ágazati szankciók – például a szíriai bankok ellen – korlátozzák a rezsim azon képességeit, hogy kívülről vásároljon árukat. A humanitárius és orvosi javak egyértelműen mentességet élveznek – a szíriai civil társadalom azonban rámutatott, hogy a túlzott megfelelés őket érinti.”
Aron Lund, a Svéd Védelmi Kutatóintézet Szíria-szakértője szerint mind az amerikai, mind az uniós szankciók mentességeket tartalmaznak a humanitárius tevékenységekre és a törvényes polgári kereskedelemre vonatkozóan. A vállalkozások azonban inkább féltek attól, hogy bármi közük legyen egy szankciókkal sújtott országhoz, egyszerűen azért, mert túl bonyolult volt megérteni a szabályokat, és nem akartak kockázatot vállalni. “A vállalatok még a megengedett kereskedelmet is elkerülik, egyszerűen azért, hogy elkerüljék a kockázatokat és a jogi bonyodalmakat” – mondta. “Amikor a nemzetközi bankok vagy hajózási társaságok úgy döntenek, hogy a szankciós rendszerben való navigálás egyszerűen nem éri meg a fáradságot, az az importot mindenütt megnehezíti és költségessé teszi.”
Zahraa Matr 55 éves nő, akit Irakban Zahraa Dollarsnak hívnak. Dollárt csempészett az országon belülre a Szaddám elleni szankciók csúcspontján, és emlékszik a nehéz időkre. “Gyerekek kezdtek meghalni, mert a szankciók éveiben a kórházakban nem voltak gyógyszerek és orvosi felszerelések” – mondta. “Az emberek eladták a holmijukat, például bútorokat, fémeket – bármit, amit csak el tudtak adni a túlélés érdekében.”
Szíriában még a rezsimellenes szíriaiak is kezdik azt mondani, hogy az olaj- és gázipari, valamint az építőipari ágazatot érintő ágazati szankciók jobban ártanak az embereknek, mint a rezsimnek. A dél-szíriai Quneitrában a 29 éves, háromgyermekes családapa, Abu Mishal elmondta, hogy ritkán engedheti meg magának a gázolajat, ezért, hogy családját melegen tartsa ezen a télen, szemetet, műanyagot és trágyát égetett. “A szankciók drágábbá tették az árukat az egyszerű szíriaiak számára. Nem hiszem, hogy a szíriai rezsim tisztviselői és családjaik éhesen vagy fázva fognak aludni” – mondta Abu Mishal. “Véleményem szerint a rezsim és maffiája is ürügyként használta a szankciókat arra, hogy emelje az árakat és egyre jobban kizsákmányolja a szegény embereket.”
A makacs és hajthatatlan Aszaddal szemben az Egyesült Államok lehetetlen feladvány előtt áll. A korábbi amerikai elnök, Barack Obama nem ismételt meg egy iraki típusú háborút, amely kiszorítaná Aszadot, de belátható időre elkötelezné az Egyesült Államokat egy újabb ország mellett. A szíriai kérdés ennek ellenére megoldatlan marad. Kilenc évvel később Obama alelnöke, a megválasztott elnök, Joe Biden más kihívással néz szembe: hogyan lehet megállítani az éhínséget Szíriában és segíteni az embereknek, hogy új életet kezdjenek, miközben nem válik Aszad hasznára. Az Obama-kormányzatban dolgozó korábbi kollégáinak bűntudata, akik végignézték, ahogy a szíriai háború káoszba torkollik, arra ösztönözné, hogy élénk érdeklődést tanúsítson. Hogy Szíria mennyire lesz előkelő helyen a következő elnök prioritási listáján, az már más kérdés.