Az amerikai irodalmat nem könnyű korszakok szerint osztályozni. Tekintettel az Egyesült Államok méretére és változatos népességére, gyakran több irodalmi mozgalom is zajlik egyszerre. Ez azonban nem akadályozta meg az irodalomtudósokat abban, hogy kísérletet tegyenek. Íme az amerikai irodalom néhány, általánosan elfogadott korszaka a gyarmati időszaktól napjainkig.
A gyarmati időszak (1607-1775)
Ez az időszak Jamestown alapításától egészen a függetlenségi háború előtti évtizedig terjed. Az írások többsége történelmi, gyakorlati vagy vallási jellegű volt. Néhány író, akit nem szabad kihagyni ebből az időszakból: Phillis Wheatley, Cotton Mather, William Bradford, Anne Bradstreet és John Winthrop. Ebben az időszakban, 1760-ban Bostonban jelent meg az első rabszolga-elbeszélés, “A Narrative of the Uncommon Sufferings, and Surprizing Deliverance of Briton Hammon, a Negro Man” (Elbeszélés Briton Hammon Hammon, a néger ember nem mindennapi szenvedéseiről és meglepő szabadulásáról).
A forradalmi korszak (1765-1790)
A forradalmi háború előtt egy évtizeddel kezdődő és körülbelül 25 évvel később végződő időszak Thomas Jefferson, Thomas Paine, James Madison és Alexander Hamilton írásait tartalmazza. Ez vitathatatlanul a politikai írások leggazdagabb korszaka a klasszikus ókor óta. Fontos művek közé tartozik a “Függetlenségi Nyilatkozat”, “A föderalista iratok”, valamint Joel Barlow és Philip Freneau költészete.
A korai nemzeti időszak (1775-1828)
Az amerikai irodalom e korszakának neves első művei, például az első színpadra írt amerikai vígjáték – Royall Tyler 1787-ben írt “The Contrast” – és az első amerikai regény – William Hill 1789-ben írt “The Power of Sympathy”. Washington Irvingnek, James Fenimore Coopernek és Charles Brockden Brownnak tulajdonítják a jellegzetesen amerikai szépirodalom megteremtését, míg Edgar Allan Poe és William Cullen Bryant az angol hagyományoktól jelentősen eltérő költészetet kezdett írni.
Az amerikai reneszánsz (1828-1865)
Az amerikai romantika és a transzcendentalizmus koraként is ismert időszakot az amerikai irodalom legnagyobbjaként tartják számon. A főbb írók közé tartozik Walt Whitman, Ralph Waldo Emerson, Henry David Thoreau, Nathaniel Hawthorne, Edgar Allan Poe és Herman Melville. Emersonnak, Thoreau-nak és Margaret Fullernek tulajdonítják sok későbbi író irodalmának és eszméinek formálását. Henry Wadsworth Longfellow költészete, valamint Melville, Poe, Hawthorne és Harriet Beecher Stowe novellái is jelentősek. Ezenkívül ez a korszak az amerikai irodalomkritika kezdete, Poe, James Russell Lowell és William Gilmore Simms vezetésével. Az 1853 és 1859 közötti években jelentek meg az első regények, amelyeket afroamerikai szerzők írtak, férfiak és nők egyaránt: William Wells Brown “Clotel” és Harriet E. Wilson “Our Nig” című regénye.
A realista korszak (1865-1900)
Az amerikai polgárháború, a rekonstrukció és az iparosodás kora következtében az amerikai eszmék és öntudat mélyrehatóan megváltozott, és erre az amerikai irodalom is reagált. Az amerikai reneszánsz bizonyos romantikus elképzeléseit felváltották az amerikai élet reális leírásai, mint amilyeneket William Dean Howells, Henry James és Mark Twain művei képviselnek. Ebben az időszakban születtek regionális írások is, mint például Sarah Orne Jewett, Kate Chopin, Bret Harte, Mary Wilkins Freeman és George W. Cable művei. Walt Whitman mellett egy másik mesterköltő, Emily Dickinson is ebben az időszakban jelent meg.
A naturalista korszak (1900-1914)
Ezt a viszonylag rövid időszakot az jellemzi, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy az életet úgy teremtse újra, ahogy az valójában van, még inkább, mint a realisták az azt megelőző évtizedekben. Az amerikai naturalista írók, mint Frank Norris, Theodore Dreiser és Jack London az amerikai irodalomtörténet néhány legerőteljesebben nyers regényét alkották meg. Szereplőik áldozatok, akik saját alantas ösztöneiknek, valamint gazdasági és szociológiai tényezőknek esnek áldozatul. Edith Wharton ebben az időszakban írta legkedveltebb klasszikusai közül néhányat, mint például a “The Custom of the Country” (1913), az “Ethan Frome” (1911) és a “The House of Mirth” (1905).
A modern korszak (1914-1939)
A modern korszak az amerikai reneszánsz után a második legnagyobb hatású és művészileg leggazdagabb korszaka az amerikai írásnak. Jelentős írói közé olyan nagyhatású költők tartoznak, mint E. E. Cummings, Robert Frost, Ezra Pound, William Carlos Williams, Marianne Moore, Langston Hughes, Carl Sandburg, T. S. Eliot, Wallace Stevens és Edna St. Vincent Millay. A korszak regényírói és egyéb prózaírói közé tartozik Willa Cather, John Dos Passos, Edith Wharton, F. Scott Fitzgerald, John Steinbeck, Ernest Hemingway, William Faulkner, Gertrude Stein, Sinclair Lewis, Thomas Wolfe és Sherwood Anderson. A modern korszak magában foglal bizonyos jelentős mozgalmakat, köztük a dzsesszkorszakot, a harlemi reneszánszt és az elveszett nemzedéket. Ezen írók közül sokakra hatott az első világháború és az azt követő kiábrándulás, különösen az Elveszett nemzedék expatriáltjaira. Továbbá a nagy gazdasági világválság és a New Deal Amerika néhány legnagyobb társadalmi témájú írását eredményezte, mint például Faulkner és Steinbeck regényei, valamint Eugene O’Neill drámái.
A Beat-generáció (1944-1962)
A beat-írók, mint például Jack Kerouac és Allen Ginsberg, a hagyományos irodalom ellen fordultak, versben és prózában, valamint az establishment-ellenes politika iránt. Ebben az időszakban nőtt a vallomásos költészet és a szexualitás az irodalomban, ami jogi kihívásokat és vitákat eredményezett a cenzúrával kapcsolatban Amerikában. William S. Burroughs és Henry Miller két olyan író, akiknek művei cenzúrával kapcsolatos kihívásokkal szembesültek. Ez a két nagyság, a korszak más íróival együtt, a következő két évtized ellenkultúra mozgalmait is inspirálta.
A kortárs korszak (1939-től napjainkig)
A második világháború után az amerikai irodalom téma, mód és cél tekintetében széles és változatos lett. Jelenleg kevés konszenzus van abban, hogy az elmúlt 80 évet hogyan kell korszakokba vagy mozgalmakba sorolni – talán még több időnek kell eltelnie, mire a tudósok meg tudják tenni ezeket a megállapításokat. Ennek ellenére 1939 óta számos fontos író van, akiknek műveit már most “klasszikusnak” tekinthetjük, és akik valószínűleg kanonizálódni fognak. Néhány ezek közül a nagyon is befutott nevek közül: Kurt Vonnegut, Amy Tan, John Updike, Eudora Welty, James Baldwin, Sylvia Plath, Arthur Miller, Toni Morrison, Ralph Ellison, Joan Didion, Thomas Pynchon, Elizabeth Bishop, Tennessee Williams, Philip Roth, Sandra Cisneros, Richard Wright, Tony Kushner, Adrienne Rich, Bernard Malamud, Saul Bellow, Joyce Carol Oates, Thornton Wilder, Alice Walker, Edward Albee, Norman Mailer, John Barth, Maya Angelou és Robert Penn Warren.