Noam Chomsky amerikai politikai aktivista szerint Amerika hanyatlása nem sokkal a második világháború vége után kezdődött, “Kína elvesztésével”, amelyet az indokínai háborúk követtek. 1970-re az Egyesült Államok részesedése a világ vagyonából körülbelül 25%-ra csökkent, ami még mindig nagy, de meredeken csökkent. Chomsky “az 1990-es évek többéves diadalmas retorikáját” “többnyire önámításnak” minősíti. Chomsky azonban 2011-ben úgy érvelt, hogy a hatalom nem fog átkerülni Kínába és Indiába, mert ezek szegény országok, súlyos belső problémákkal, és belátható időn belül nem lesz versenytársuk a globális hegemón hatalomért.
Jeet Heer szerint az amerikai hegemónia mindig is három pilléren nyugodott: “a gazdasági erő, a katonai hatalom és a kulturális dominancia puha ereje.”
Matthew Kroenig politológus szerint Washington “1945 óta ugyanazt a háromlépcsős geopolitikai alaptervet követi”. Először is, az Egyesült Államok felépítette a jelenlegi, szabályokon alapuló nemzetközi rendszert… Másodszor, befogadott a klubba minden olyan országot, amely a szabályok szerint játszott, még a korábbi ellenfeleket is… és harmadszor, az USA szövetségeseivel együtt dolgozott azon, hogy megvédje a rendszert azoktól az országoktól vagy csoportoktól, amelyek kihívást jelentettek volna.”
MilitaryEdit
A Nemzeti Védelmi Stratégiai Bizottság 98 oldalas jelentése szerint “Amerika régóta fennálló katonai előnyei csökkentek”, és “Az ország stratégiai hibalehetősége aggasztóan kicsi lett. Elszaporodtak a kétségek azzal kapcsolatban, hogy Amerika képes-e elrettenteni, és szükség esetén legyőzni ellenfeleit, valamint betartani globális kötelezettségvállalásait”. A jelentés a “politikai diszfunkciót” és a “költségvetési korlátokat” nevezte meg olyan tényezőként, amelyek visszatartják a kormányt attól, hogy lépést tartson a fenyegetésekkel, amit a jelentés “nemzetbiztonsági válságnak” nevezett. A jelentés azt írta, hogy az amerikai erő semlegesítése érdekében Kína és Oroszország “regionális hegemóniára” törekszik, és “agresszív katonai fejlesztéseket” hajt végre. Frank Gorenc légierő tábornok 2018-ban azt mondta, hogy az Egyesült Államok légierejének előnye Oroszországgal és Kínával szemben egyre csökken. Loren Thompson szerint a hadsereg hanyatlása akkor kezdődött, amikor Dick Cheney védelmi miniszter 25 évvel ezelőtt, a Szovjetunió összeomlásakor leállított száz jelentős fegyverkezési programot.
HiánykiadásokSzerkesztés
Paul Kennedy azt állítja, hogy a folyamatos hiánykiadások, különösen a katonai fejlesztések, minden nagyhatalom hanyatlásának legfontosabb oka. Az iraki és afganisztáni háborúk költségeit jelenleg 4,4 billió dollárra becsülik, amit Kennedy Oszama bin Laden nagy győzelmének tart, akinek bejelentett célja az volt, hogy Amerikát csapdába csalva csődbe vigye. 2011-re az Egyesült Államok katonai költségvetése – majdnem elérte a világ többi részének együttes költségvetését – reálértéken magasabb volt, mint a második világháború óta bármikor.
Geopolitikai túlkapásokSzerkesztés
Emmanuel Todd történész szerint a katonai tevékenység és agresszió kiterjesztése a hatalom növekedésének tűnhet, de a hatalom csökkenését takarhatja. Megjegyzi, hogy ez történt a Szovjetunióval az 1970-es években és a Római Birodalommal, és hogy az Egyesült Államok is hasonló időszakon mehet keresztül.
2005-ben 38 nagy és közepes méretű amerikai létesítmény volt szétszórva a Földön – főként légi és haditengerészeti bázisok -, nagyjából ugyanannyi, mint Nagy-Britanniának 36 haditengerészeti bázisa és katonai helyőrsége a birodalmi fénykorában, 1898-ban. Paul Kennedy, a Yale történésze az Egyesült Államok helyzetét az első világháború előtti Nagy-Britanniáéhoz hasonlítja, mondván, hogy az amerikai bázisok térképe hasonló az első világháború előtti Nagy-Britanniáéhoz.
Kultúra és soft powerSzerkesztés
Kommentátorok, mint Allan Bloom, E. D. Hirsch és Russel Jacoby szerint az amerikai kultúra hanyatlóban van. Samuel P. Huntington kritikusan kommentálta az amerikai kultúrában és politikában az 1950-es évek vége óta tartó folyamatos hanyatlást jósló tendenciát. Meglátása szerint a hanyatlás több különböző hullámban jelentkezett, nevezetesen a Szovjetunió Szputnyik-indítására, a vietnami háborúra, az 1973-as olajsokkra, az 1970-es évek végi szovjet feszültségekre és a hidegháború végét kísérő általános nyugtalanságra adott reakcióként. Jeffery Goldfrab szerint a második világháború óta a posztmodernizmus felemelkedése hozzájárult az amerikai kultúra hanyatlásához.
William J. Bennett szerint Amerika kulturális hanyatlása “a közvélemény attitűdjeiben és meggyőződéseiben bekövetkezett változást” jelzi. Az 1993-ban kiadott, a modern amerikai társadalom erkölcsi, társadalmi és viselkedési viszonyait statisztikailag ábrázoló, gyakran “értékeknek” nevezett Index of Leading Cultural Indicators szerint Amerika kulturális állapota a 30 évvel ezelőtti, 1963-as állapotokhoz képest hanyatlóban volt. Az index kimutatta, hogy a 30 éves időszak alatt több mint hatszorosára nőtt az erőszakos bűncselekmények száma, több mint ötszörösére a törvénytelen születések száma, ötszörösére a válások száma, négyszeresére az egyszülős családban élő gyermekek aránya, háromszorosára a tizenévesek öngyilkossági aránya.”
Kenneth Weisbrode szerint, bár a statisztikák az amerikai hanyatlásra utalnak (megnövekedett halálozási arány, politikai bénultság, megnövekedett bűnözés), “az amerikaiaknak nagyon régóta alacsony kultúrájuk van, és sokáig ezt támogatták”. Úgy véli, hogy a hanyatlás megszállottsága nem új keletű dolog, mint valami, ami a puritánokig nyúlik vissza. “A kulturális hanyatlás, más szóval, olyan amerikai, mint az almás pite” – érvel Weisbrode. Weisbrode a forradalom előtti Franciaországot és a mai Amerikát hasonlítja össze vulgaritásuk miatt, ami szerinte “szinte természetes kiterjesztése vagy következménye mindannak, ami civilizált: az ego dicsőítése.”
Daniel Bell szerint a hanyatlás érzékelése a kultúra része. “Az amerikai “hanyatlás” hosszú története – szemben Amerika tényleges lehetséges hanyatlásával – azt sugallja” – mondja Daniel Bell – “hogy ezeknek a szorongásoknak van egy saját létezésük, amely teljesen különbözik országunk tényleges geopolitikai helyzetétől; hogy ugyanúgy erednek valami mélyen a fecsegő osztályaink kollektív pszichéjében gyökerező dologból, mint a józan politikai és gazdasági elemzésekből”.”
Politikai feszültségSzerkesztés
Sok kommentátor és közvélemény-kutató figyelte meg a politikai polarizáció növekedését az Egyesült Államokban.”
Yoni Appelbaum a The Atlantic-tól megjegyzi a demokrácia önkiegyensúlyozó jellemzőit. Appelbaum azonban arra figyelmeztet, hogy a konzervatív eszmék helyett az etnonacionalizmus felé forduló jobboldal véget vethet Amerikának. “A Republikánus Párt erőfeszítései, hogy meggyőzés helyett kényszerítéssel ragaszkodjon a hatalomhoz, rávilágítottak arra, hogy milyen veszélyekkel jár, ha egy pluralista demokráciában egy politikai pártot a közös örökség, nem pedig az értékek vagy eszmék alapján határoznak meg.” – írja Appelbaum. Appelbaum azt is mondja, hogy a probléma a trumpizmussal van, nem pedig a konzervativizmussal mint eszmével: “Amerika politikai örökségének konzervatív szálai – a folytonosság melletti elfogultság, a hagyományok és intézmények szeretete, az éles eltérésekkel szembeni egészséges szkepticizmus – biztosítják a nemzet számára a szükséges ballasztot.”
David Leonhardt azt írja, hogy “az Egyesült Államokban a lakosság nagy része számára stagnál a jövedelem, a vagyon és a várható élettartam, ami hozzájárul a dühös nemzeti hangulathoz és súlyosbítja a politikai megosztottságot. Az eredmény egy félig diszfunkcionális kormányzat, amely az ország számos legnagyobb előnyét erodálja Kínával szemben.”
GazdaságSzerkesztés
A legnagyobb gazdaságok a nominális GDP alapján 2020-ban
By 1970 U.Az USA részesedése a világ termeléséből 40%-ról 25%-ra csökkent, míg Jeffrey Sachs közgazdász megfigyelése szerint az USA részesedése a világ jövedelméből 1980-ban 24,6% volt, ami 2011-re 19,1%-ra csökkent. A vezérigazgatói átlagkereset és a dolgozók átlagfizetésének aránya az Egyesült Államokban az 1965-ös 24:1 arányról 2005-re 262:1 arányra emelkedett.
Egyes centristák úgy vélik, hogy az amerikai költségvetési válság a szociális programokra fordított növekvő kiadásokból, vagy alternatívaként az iraki és afganisztáni háborúra fordított katonai kiadások növekedéséből ered, mindkettő hanyatláshoz vezetne. Richard Lachmann azonban azzal érvel, hogy ha sem a katonai, sem az általános kiadások nem nyomasztják az amerikai gazdaságot, akkor nem járulnának hozzá az amerikai hanyatláshoz. Lachmann a valódi problémát úgy írja le, hogy “a kormányzati bevételek és kiadások rossz elosztása, ami azt eredményezi, hogy a forrásokat eltérítik a gazdasági vagy geopolitikai dominancia fenntartásához elengedhetetlen feladatoktól”. Kennedy azzal érvel, hogy a katonai kiadások növekedésével ez csökkenti a gazdasági növekedésbe történő beruházásokat, ami végül “a lassabb növekedés, a súlyosabb adók, a kiadási prioritásokkal kapcsolatos belső megosztottság elmélyülése és a védelmi terhek viselésének gyengülő kapacitása lefelé tartó spiráljához vezet.”
EgészségügyEdit
Változatos elemzők az Egyesült Államok egészségügyi kihívásait, például az emelkedő egészségügyi költségeket, az általános nemzeti hanyatlással hozták összefüggésbe. Az American Journal of Public Health című folyóiratban 2018-ban megjelent tanulmány több, korábbi kutatók által megfigyelt tényezőt is áttekintett, mint például az emelkedő egészségügyi költségek, a várható élettartam csökkenése és a “kétségbeesésből eredő halálesetek”, például az öngyilkosságok és a kábítószer-túladagolás növekedése, és mindezt összekapcsolta “az Egyesült Államokban tapasztalható hosszú távú rossz közérzettel”. Az anyai halálozási ráta az 1980-as évek vége óta több mint kétszeresére nőtt az Egyesült Államokban, ami szöges ellentétben áll más fejlett nemzetekkel.
A Social Progress Index szerint az USA “kis mértékű, de folyamatos csökkenéssel” néz szembe az egészségügy és más kérdések terén, és Brazíliával és Magyarországgal együtt azon kevés nemzetek egyike volt, amely 2010 és 2020 között visszacsúszott az indexen. Az indexszel kapcsolatban Nicholas Kristof azt mondta, hogy ez olyan strukturális problémákra utal, amelyek megelőzik Trumpot, Trump “ennek a rossz közérzetnek a tünete, és egyben a felgyorsulásának az oka is.”
Sok tudományos szakértő és volt kormánytisztviselő bírálta Donald Trumpot és kormányának a COVID-19 világjárványra való reagálásban játszott szerepét, például a tudományos ügynökségekbe való beavatkozást és a hazugságok terjesztését a COVID-19 világjárvány során. Jeff Tollefson a Nature című szaklapban arra figyelmeztetett, hogy Trump tudományt ért kárai évtizedekig tarthatnak, és e károk egy része akár maradandó is lehet. 2020 októberében a Pew Research megállapította, hogy a koronavírus-járvány Trump általi kezelése aláásta Amerika amúgy is romló globális hírnevét.