Abortusz és megbánás

A cikk az abortusz utáni megbánásról szóló három tézist vizsgálja, amelyek az abortuszra vonatkozó érvelés szempontjából igyekeznek illusztrálni, és amelyeket gyakran alkalmaznak, akár explicit, akár implicit módon, hogy lebeszéljék a nőket erről a reproduktív választásról. Az első az, hogy az abortusz utáni megbánás erkölcsileg indokolatlanná teszi az abortuszt. A második az, hogy az abortusz utáni megbánás viszonylag magas előfordulási gyakorisága – összehasonlítva a szülés utáni megbánás alacsonyabb előfordulási gyakoriságával a releváns összehasonlítási területen – jó bizonyíték az abortuszválasztás morális megengedhetetlenségére. A harmadik az, hogy az abortusz utáni megbánás magas aránya arra utal, hogy az abortusz nem a legmegfontoltabb vagy a jólétet maximalizáló választás az érintett nő számára. Mindhárom tézis amellett érvel, hogy az abortusz utáni megbánásról szóló tudásnak az abortuszról szóló erkölcsi és gyakorlati érvelésben – különösen a terhes nő szemszögéből – fontos szerepe van. Ez a cikk amellett érvel, hogy mindhárom tézis hibás. Különösen arra igyekszik emlékeztetni az olvasót, hogy a múltbeli döntésekkel kapcsolatos megbánás érzései gyakran elszakadnak azok erkölcsi vagy racionális indokoltságának tényétől. Sőt, különösen a reproduktív döntések bizonyos jellemzői a megbánást különösen alkalmatlanná teszik a tényleges igazolás mércéjének ebben a kontextusban, és episztemikusan még kevésbé megbízható bizonyítékként az igazolás hiányára, mint a döntéshozatal más területein. Ebből az következik, hogy az abortusz utáni megbánás aránya, még ha feltételezhetően magasabb is, mint a születés utáni megbánás aránya, nem annyira releváns az abortuszra vonatkozó erkölcsi és gyakorlati érvelés szempontjából, mint azt néha feltételezik.