A könyvkritikák fontos részét képezik a tudományos publikálás szélesebb rendszerének, amelytől a tudományos szakma szimbiózisban függ, és egy korábbi karrier-tanácsadó rovatomban amellett érveltem, hogy minden tudósnak – karrierfázistól függetlenül – időnként időt kellene szakítania a kritikák megírására. Azokat a doktoranduszokat, akiknek azt mondják, hogy ne pazarolják az idejüket könyvek recenziójára, hallgatólagosan arra tanítják, hogy az idejüket kizárólag az egyéni nyereség és veszteség szempontjából számolják. Ha ez a fajta hozzáállás az egész akadémián elterjedne, a szellemi élet véleményem szerint ennek következtében még inkább elszegényedne.
Talán meggyőzte Önt ez a rovat, és egyetért azzal, hogy a tudományos könyvkritikák írása kiváló módja annak, hogy hozzájáruljon a szakma szolgálatához. Ha igen, akkor köszönöm. De talán Ön is kezdő tudós, aki nem tudja, hol kezdje el. Ez teljesen érthető. Mint sok más akadémiai gyakorlat, a könyvkritika is bennfentes játéknak tűnhet – azok, akik már ismerik az íratlan szabályokat, gyakran játszanak, míg azokat, akik nem, túl gyakran nem hívják be. Ez a rovat ezért arra törekszik, hogy demisztifikálja a folyamatot egy alapvető útmutatóval a tudományos könyvkritikák megírásához és publikálásukhoz.
Az ellentmondásos módon valójában az a legjobb, ha azzal kezdjük, hogy elmagyarázzuk, hogyan lehet kritikákat publikálni. A tudományos folyóiratok és más periodikák szerkesztői nagyjából kétféleképpen kérik fel a könyvkritikák íróit: 1) proaktív megbízás és 2) reaktív megbízás. A proaktív megbízás az, amikor a szerkesztő felkeresi a potenciális recenzenseket, és felkéri őket a közreműködésre. Nyilvánvaló, hogy Önt nagyobb valószínűséggel keresik meg erre a célra, ha szakterületén már megalapozott hírnévvel rendelkezik, és egyes folyóiratok csak olyan recenziókat tesznek közzé, amelyeket proaktív megbízás alapján készítettek. A legtöbb folyóirat azonban reaktív megbízásokat is elfogad, amikor a potenciális író maga keresi meg és javasolja a recenzió megírását, és sok folyóirat elfogadja a végzős diákok véleményét is.
Ha az első könyvkritikáját szeretné megírni, valószínűleg a reaktív megbízás a megfelelő megoldás. Egyes folyóiratok közzéteszik vagy más módon hirdetik a recenzióra felkínált könyveket, és akkor már csak az a dolga, hogy jelentkezzen valamelyikre. Vagy, ha minden más nem sikerül, megpróbálhat közvetlenül egy szerkesztőnek e-mailt küldeni, és felajánlani egy újonnan megjelent könyvet, amelyről úgy gondolja, hogy releváns lenne az adott szerkesztő folyóiratának témája szempontjából. Előfordulhat, hogy bizonyos könyveket nem tartanak megfelelőnek, vagy más módon már kiosztották, de a válasz általában befogadó, és nem kell több két-három jó, összehangolt próbálkozásnál, mire megkapja az első lehetőséget.
Így most már van egy könyv, amit véleményezhet, és ésszerű biztosíték arra, hogy ha jó munkát végez, meg fogják jelentetni. Mit kellene írnod? Egyes akadémikusok, beleértve a nagyon magas rangúakat is, a recenziókban lehetőséget látnak arra, hogy hosszasan fejtegessék saját, határozottan vallott nézeteiket. Önnek (vagy nekik!) valójában nem ezt kellene tennie. Ne felejtse el: Ön egy könyvről ír, és valószínűleg csak 800-1000 szó áll rendelkezésére, hogy ezt megtegye. Bár az olvasóidat érdekelheti a véleményed, elsősorban magáról a könyvről szeretnének többet megtudni, és arról, hogy ők maguk is el akarják-e olvasni. Ezt tartsa szem előtt.
Valójában, akárcsak a tudományos írások más műfajai, például a folyóiratcikkek és a kutatási javaslatok, a tudományos könyvkritikák is általában szabványos, sőt sablonos szerkezetűek. Bár ez természetesen tudományáganként és/vagy kiadási helyenként némileg változhat, azt tanácsolom, hogy kétség esetén a következő keretet használjuk, a következő hét szakasz mindegyikére egy-egy bekezdést szánva:
Elöljáró. Minden jó tudományos írásműnek kell, hogy legyen bevezetője, és ez alól a könyvismertetők sem kivételek. Kezdje a kérdéses mű által tárgyalt téma és/vagy probléma általános leírásával. Gondoljon ki, ha lehetséges, egy kapaszkodót, hogy bevonja az olvasót.
Az érvelés összefoglalása. A recenziójának a lehető legtömörebben össze kell foglalnia a könyv érveit. Még a szerkesztett gyűjteményeknek és a tankönyveknek is lesznek olyan sajátosságaik, amelyek célja, hogy megkülönböztethetővé tegyék őket a közmondásos eszmék piacán. Végső soron mi a könyv létjogosultsága? Ha van azonosítható tézisnyilatkozat, akkor érdemes azt közvetlenül idézni.
A szerző(k)ről. Szükséges néhány alapvető életrajzi információ a recenzeált könyv szerzőjéről (szerzőiről) vagy szerkesztőjéről (szerkesztőiről). Kik ők? Miről ismertek? Milyen különleges képzettséggel és szakértelemmel rendelkeznek a témában? Hogyan illeszkedhet a recenzió tárgyát képező mű a tágabb kutatási vagy karrierpályájukba?
Tartalomjegyzék. A felhasznált kutatási módszerek (ha van ilyen) és a könyvben tárgyalt érdemi anyagok körének ésszerűen alapos megjelölését kell tartalmaznia.
Erősség. Határozzon meg egy konkrét területet, amelyen Ön szerint a könyv jól teljesít. Ideális esetben ez legyen az egyetlen legnagyobb erőssége, mint tudományos mű.
Senyheség. Határozzon meg egy konkrét területet, amelyen Ön szerint a könyv javítható lenne. Bár ez a gyengeség vonatkozhat valamire, amit Ön valóban helytelennek tart, valószínűbb, hogy olyan dologról van szó, amit a szerző kihagyott, vagy amivel nem foglalkozott kellő részletességgel.
Konklúzió. Végezze recenzióját egy zárómondattal, amely összefoglalja a könyvről alkotott véleményét. Kifejezetten meg kell jelölnie a célközönség azon körét is, akik Ön szerint értékelnék a könyv elolvasását vagy más módon hasznát vennék.
A jó tudományos könyvkritikák írása a tapasztalattal egyre könnyebbé válik, mint minden más készség. És feltéve, hogy betartod a határidőket, és hajlandó vagy bármilyen változtatásra, amit a szerkesztőd kérhet tőled, a lehetőségeid, hogy hozzájárulj ebben a műfajban és egy olyan közösség kollektív törekvéseihez, amely elkötelezett a tudás fejlődése iránt, az idő múlásával csak növekedni fognak. Mindössze annyit kell tenned, hogy megteszed az első lépést.