A telefon: Morris
Az 1870-es években két ismert feltaláló egymástól függetlenül olyan készülékeket tervezett, amelyek képesek voltak hangot továbbítani elektromos kábelek mentén. Ezek a feltalálók Alexander Graham Bell és Elisha Gray voltak. Mindkét eszközt órákon belül bejegyezték a szabadalmi hivatalnál. A telefon feltalálásáért elkeseredett jogi harc következett, amelyet Bell később megnyert.
A távíró és a telefon koncepciója nagyon hasonló, és Bell a távíró továbbfejlesztésére tett kísérletei révén ért el sikereket a telefonnal.
A távíró már mintegy 30 éve rendkívül sikeres kommunikációs rendszer volt, mielőtt Bell kísérletezni kezdett. A távíró fő problémája az volt, hogy Morse-jeleket használt, és egyszerre csak egy üzenetet tudott küldeni és fogadni. Bell jól ismerte a hang és a zene természetét. Ez lehetővé tette számára, hogy felismerje annak lehetőségét, hogy ugyanazon a vezetéken egyszerre egynél több üzenetet lehessen továbbítani. Bell ötlete nem volt új, már előtte mások is elképzelték a többszörös távírót. Bell felajánlotta saját megoldását, a “harmonikus távírót”. Ez azon az elven alapult, hogy zenei hangokat lehet egyszerre küldeni ugyanazon a vezetéken, ha ezek a hangok eltérő hangmagasságúak.
1874 második felére Bell kísérlete már eléggé előrehaladott volt ahhoz, hogy közeli családtagjait tájékoztassa a többszörös távíró lehetőségéről. Bell későbbi apósa, Gardiner Green Hubbard ügyvéd meglátta a lehetőséget, hogy megtörje a Western Union Telegraph Company által gyakorolt monopóliumot. Ő adta meg Bellnek a szükséges anyagi támogatást ahhoz, hogy folytatni tudja a többszörös távíró kifejlesztésére irányuló munkáját. Bell azonban elmulasztotta megemlíteni, hogy ő és cinkosa, egy másik zseniális fiatal villanyszerelő, Thomas Watson egy olyan ötletet dolgoztak ki, amely a nyár folyamán jutott eszébe. Ez az ötlet egy olyan eszköz megalkotására irányult, amely képes az emberi hangot elektromosan továbbítani.
Bell és Watson Hubbard és néhány más pénzügyi támogató ragaszkodására tovább dolgozott a harmonikus távírón. 1875 márciusában Bell Hubbard tudta nélkül találkozott egy Joseph Henry nevű férfival. Joseph Henry a Smithsonian Intézet elismert igazgatója volt. Figyelmesen meghallgatta Bell elképzeléseit, és bátorító szavakat mondott. Henry véleménye mind Bellt, mind Watsont felbátorította, és még nagyobb lelkesedéssel és elszántsággal folytatták munkájukat. 1875 júniusára rájöttek, hogy céljuk, a beszédet elektromosan továbbítani képes eszköz megalkotása hamarosan megvalósul. Kísérleteik bebizonyították, hogy a különböző hangok változtatják a vezetékben folyó elektromos áram erősségét.
Most már csak egy olyan készüléket kellett építeniük, amely megfelelő membránnal rendelkezik, amely képes ezeket a hangokat változó elektronikus árammá alakítani, és egy vevőt, amely reprodukálja a változásokat, és a másik végén újra hallhatóvá alakítja őket. Június elején Bell felfedezte, hogy miközben a harmonikus távíróján dolgozott, hangot hallott a vezetéken keresztül. Ez egy csörgő órarugó hangja volt. 1876. március 10-én Bell végre felismerte új készülékének sikerét és kommunikációs lehetőségeit. Az elektromos vezetéken keresztül történő beszélgetés lehetőségei messze felülmúlták a módosított távírórendszer lehetőségeit, amely lényegében csak pontokon és kötőjeleken alapult.
Bell erre a napra vonatkozó jegyzetfüzetbejegyzésében leírja az új berendezésével, a telefonnal végzett legsikeresebb kísérletét. Bell a szomszéd szobában tartózkodó Watson asszisztenséhez szólt a műszeren keresztül, és azt mondta: “Watson úr, jöjjön ide, beszélni akarok önnel.”
Alexander Graham Bell 1847. március 3-án született a skóciai Edinburghban. Családja az ékesszólás és a beszédjavítás vezető szaktekintélyei voltak. Arra nevelték és oktatták, hogy ugyanezen a szakterületen folytasson karriert. 1876-ban, mindössze 29 éves korára feltalálta és szabadalmaztatta a telefont. A hanggal és az akusztikával kapcsolatos alapos ismeretei óriási segítséget jelentettek a telefon kifejlesztése során, és előnyhöz juttatták az akkoriban hasonló projekteken dolgozókkal szemben. Bell halála óta ritkán fellelhető kvalitású értelmiségi volt. Olyan ember volt, aki mindig a sikerre törekedett, és új ötleteket keresett, amelyeket ápolhatott és fejleszthetett.