Az ED orális gyógyszeres terápia ellenére jelentős számú jelölt van az öninjekciós terápiára. Ezek közé tartoznak azok a betegek, akik nem reagálnak a PDE-5 gátló kezelésre, vagy ellenjavallatuk van. Ezenkívül egyes betegek jobban kedvelik az injekciók által biztosított merevséget. Az ICI-terápiában részesülő, és a szildenafil kipróbálására lehetőséget kapó betegek 36,2%-a döntött úgy, hogy legtöbbször vagy legalábbis szórványosan injekciót használ.2 Több vazoaktív gyógyszer társítása a betegek több mint 90%-ánál teljes merevedési választ eredményez.6 Az akár 40 μg PGE1 40 μg-os dózisára nem reagáló betegeknél a Tx-kombináció 31%-nál eredményezett választ.16 A gyógyszerköltség egy másik fontos kérdés, ahol a Tx előnyt jelent (2. táblázat). Az ICI-terápiában részesülő férfiaknál a teljes lemorzsolódási arány 31% volt, és 28,3% azért hagyta abba, mert a terápia túl drága volt.10
Az összesen 163 betegnek (91,1%) volt olyan organikus állapota, amely befolyásolhatta az erekciót. Ez a szám összhangban van az ED irodai tanulmányok betegjellemzőivel.15 A PgE1 20 μg-os dózisát értékeltük, mivel számos szerző egyetért abban, hogy a legtöbb ED beteg maximális hemodinamikai és erekciós választ ér el ebben a dózisban.4, 5 Az ED kezelés végpontja a szexuális együttléthez elegendő péniszmerevség elérése és fenntartása. Ezeket a végpontokat szubjektív és objektív módon határoztuk meg. Betegeink 93%-a arról számolt be, hogy a rendelőben elért erekció ugyanolyan vagy jobb, mint amit otthon kapnak a szexuális aktivitás során (6. táblázat). Ez azt jelzi, hogy a vizsgálati környezet stresszének negatív hatása a farmakológiai válaszra minimális volt. A tengelymerevség (péniszhajlító erő) az a fizikai paraméter, amely objektíven a legjobban meghatározza az erekciós pénisz azon képességét, hogy ellenálljon a deformációnak a hüvelyi intromisszió és a behatolást követő folyamatos medencetolás során.17 A pénisz tengelymerevsége >500 g elegendőnek tekinthető egy jól kenhető nő behatolásához. A pácienseink által elért átlagos merevség mindkét csoportban 800 g felett volt. Összességében a vizsgált csoport 67%-a érte el a penisznek a penetrációhoz elegendő axiális merevségét (6. táblázat). A merevségben nem volt kimutatható különbség a Tx és a PgE1 összevont adatai, illetve a Tx vagy a PgE1 bármely egyedi dózisa között. Ez különösen fontos a Tx legkisebb dózisa esetében, amely a merevség szempontjából a PgE1 20 μg-jának felel meg. Ezek az eredmények összhangban voltak a vizsgáló orvos által szubjektíven meghatározott vagy a beteg által saját maga által értékelt egyéb merevségi végpontokkal. Vizsgálatunkban a Tx és a PgE1 különböző dózisai között nem volt szignifikáns különbség a latenciaidőben. Nem meglepő, hogy a Tx kisebb dózisai ugyanolyan gyorsan fejtik ki hatásukat, mint a PgE1 nagy dózisa, mivel a Tx a kavernaszövetben megcélzott hatásszintek sokasága miatt. Ezzel szemben az erekció időtartama szignifikánsan hosszabb volt a Tx után (∼120 perc), annak ellenére, hogy a PgE1 a mi vizsgálatunkban hosszabb erekciós periódust eredményezett (∼90 perc), mint a mások által közöltek (∼50 perc).18 A különböző gyógyszerekre adott hemodinamikai válaszokat összehasonlítottuk, hogy rávilágítsunk azokra a finom változásokra, amelyek nem feltétlenül tetőznek használható erekcióban, mégis jelentősek. Betegeink PSV átlagértéke a normál érték alá esik.19 Ez azt jelzi, hogy betegeink többségénél enyhe fokú vaszkuláris etiológiai tényező áll fenn. A PSV-válaszban nem volt szignifikáns különbség a Tx és a PgE1 között a vizsgált dózisok egyikében sem. A vénás áramlásra gyakorolt hatás tekintetében a Tx egyértelmű előnyben volt a PgE1-gyel szemben. A Tx nagyobb mértékű EDV-csökkenést eredményezett. Ez a hatás előnyös lehet kavernovenózus szivárgással járó esetekben. Nem ismert az a mechanizmus, amellyel a Tx szelektívebben csökkenti a cavernovenosus ellenállást; ez a Tx által a cavernosus sinusoknak a PgE1-hez képest teljesebb relaxációjának vagy a Tx több összetevőjének célpontjai és hatásmechanizmusai sokaságának tulajdonítható. Ez a különbség magyarázhatja, hogy a Tx miért hatékonyabb, mint a PgE1, és miért menti meg a nem reagálók 30%-át.16
A mi sorozatunkban a PgE1-et követő priapizmus előfordulása hasonló a világszerte közöltekhez (0,36%).20 A Tx esetében a priapizmus előfordulása 0 és 3,7% között változik.7, 12, 21 Az előfordulási gyakoriságnak ez a változékonysága az alkalmazott papaverin különböző dózisai és a priapizmus különböző definíciói miatt várható. A Tx esetében vizsgálatunk azt mutatta, hogy a priapizmus általános előfordulása 5%, ami szignifikánsan magasabb, mint a PgE1 esetében. Nálunk több priapizmus fordult elő, mint amennyit a Tx esetében jelentettek, valószínűleg azért, mert a Tx-et nem rugalmas dózisban alkalmaztuk, nem a legjobb válaszra titráltuk, és nem választottuk ki a más injekciós rendre nem reagálókat, hogy Tx-et kapjanak. Figyelemre méltó azonban, hogy az egyes 20 fős csoportokban a különbség statisztikailag nem volt nyilvánvaló. A fájdalom meglehetősen gyakori a PgE1 önmagában történő alkalmazásakor; egy világméretű felmérésben 7,2%-ban észlelték, és a tartomány 52%-ig terjedt.20 A fájdalom általános előfordulása sorozatunkban a PgE1 esetében (17,9%) összhangban van a korábbi jelentésekkel. A Tx a fájdalom magas előfordulási gyakoriságával járt együtt (14,5%). Ez ellentétben áll a fájdalom egyes tanulmányokban jelentett előfordulási gyakoriságával (3,5%)7 , másrészt pedig hasonló vagy még alacsonyabb, mint más tanulmányokban (12,5-34,4%).6, 12 A fájdalom magas előfordulási gyakoriságának valószínűsíthető magyarázata a mi vizsgálatunkban az, hogy a tűtől való félelem súlyosbítja a fájdalmat. Ahogy a titrálás és az otthoni injekciózás folyamata folytatódik, a beteg félelmei csökkennek, és a tényleges fájdalom a gyógyszerhez és nem az injekcióhoz kapcsolódik. Betegeinknél nem volt komplikáció az injekció beadásának helyén, ami valószínűleg az injekciók kis számával és az injekció orvos általi végrehajtásával függ össze. Vizsgálatunkban a betegek inkább a Tx-et részesítették előnyben annak ellenére, hogy a merevség vagy a mellékhatások szubjektív érzékelésében nem észleltünk különbséget. Ezek az eredmények azt jelzik, hogy a betegek preferenciája nem értelmezhető egyetlen paraméterrel, mint például a merevség, az erekció kezdete, időtartama, fájdalom, priapizmus stb. alapján; e tényezők együttes hatása azonban hátrányosan befolyásolhatja a betegek preferenciáját.
A Tx összetevőinek kiválasztása a legjobb esetben is önkényes volt, és nem tudományos bizonyítékokon alapult. Tanulmányunk objektív módon mutatja be a Tx alkalmazásának logikus megközelítését. A Tx és a PgE1 hatékonysága összehasonlítható az erekció és a hemodinamikai hatások tekintetében. Csak az időtartam volt hosszabb a Tx esetében. Ezek az eredmények azt jelzik, hogy a Tx legkisebb dózisa a hatékonyság szempontjából helyettesítheti a PgE1-et. A kezelés kiválasztását befolyásoló tényezők lehetnek a gyógyszer elérhetősége, az ár, a beteg preferenciája és az ED etiológiája. Az USA-ban a PgE1 az egyetlen engedélyezett gyógyszer az ICI-re; a Tx-et azonban a nem reagálóknál mentőgyógyszerként alkalmazzák. Különösen érdekes, hogy a Tx specifikusabb lehet a vénás-okkluszív mechanizmus stimulálásában, mint a PgE1. Összefoglalva, úgy véljük, hogy ez a vizsgálat olyan adatokat szolgáltatott, amelyek segítik az orvost az ED-betegének legmegfelelőbb ICI gyógyszeres kezelés kiválasztásában. Különösen a Tx-összetevők legkisebb dózisai ugyanolyan hatékonyak, mint a PgE1 20 μg, a költségek töredéke mellett.