A tinnitus leírásai az ókori Egyiptom idejéig nyúlnak vissza, a tudománynak mégsem sikerült megfejtenie a rejtélyes mögöttes mechanizmusokat, amelyek ezeket a szubjektív hallásérzékelésű hangokat előidézik. Ezek az észlelések a zajexpozícióból, ototoxicitásból vagy a hallórendszer egyéb rendellenes állapotaiból eredő károsodások megnyilvánulásai lehetnek. Sok egyénnek azonban idiopátiás fülzúgása van, amelynek semmilyen konkrét okát nem lehet meghatározni. Bár gyakran halláscsökkenéssel együtt jelentkezik, a halláscsökkenés mértéke nem feltétlenül egyezik meg a fülzúgás súlyosságával. Ezenkívül egyes fülzúgásról beszámoló egyéneknél egyidejűleg hyperacusis is jelentkezik. Ez az összefüggés arra utal, hogy ezek a folyamatok a szőrsejtek szintjén fennálló egyensúlyhiány miatt kapcsolódhatnak egymáshoz. A magnézium (Mg) és antagonistája, a kalcium lehetséges hatását a szakirodalom a zaj okozta halláscsökkenés, az ototoxicitás és a hallórendszer túlingerelhetőségének mérséklésében szerepet játszó tényezőként tárgyalja. A hallásfunkció tartós és átmeneti változásait összefüggésbe hozták a magnézium táplálkozási hiányosságaival. A Mg-hiány a zaj okozta halláskárosodásra, az ototoxicitásra és a hallórendszer hiperexcitabilitására való fokozott fogékonyságot eredményezett.
A felnőttek ajánlott napi Mg-mennyisége (RDA) 4,5 mg/kg; azonban az amerikaiak minden korcsoportja napi 100 mg-mal elmarad a Mg RDA-tól. A megfelelő magnéziumbevitel hiánya negatív következményekkel járhat. Például a hallórendszeren belüli feltételezett Mg-mechanizmus egy metabolikus sejtes eseménykaszkádot foglal magában. Konkrétan a Mg-hiány a kalciumcsatorna fokozott áteresztőképességéhez vezet a szőrsejtekben, ami a kalcium túlzott beáramlásához, a glutamát exocitózis útján történő fokozott felszabadulásához és a hallóidegrostok N-metil-D-aszpartát receptorainak túlstimulációjához vezet. A zaj okozta halláskárosodással és az idiopátiás szenzorineurális halláskárosodással kapcsolatos legújabb vizsgálatok azt sugallják, hogy a Mg-pótlás csökkentheti a betegek fülzúgásának súlyosságát. Az Mg javította a hallás helyreállítását és csökkentette a fülzúgást idiopátiás hirtelen halláscsökkenésben szenvedő betegeknél. Nemrégiben egy jól kontrollált vizsgálat szerint az Mg viszonylag biztonságos és kényelmes kiegészítője volt a kortikoszteroid kezelésnek a hallás javulásának fokozására akut kezdetű szenzorineurális halláscsökkenés esetén 4 g-os dózisban.
Ezek a bíztató eredmények ellenére egyetlen kontrollált vizsgálat sem vizsgálta az Mg-pótlás hatását közepesen súlyos vagy súlyos fülzúgásban szenvedő személyeknél.
Ebben a vizsgálatban az alanyok körülbelül 2 hónap alatt 4 alkalommal keresték fel a klinikát. Az első látogatás alkalmával az alanyok hallásvizsgálatot végeztek. Minden egyes kiegészítési kör megkezdése előtt az alanyokat megkérték, hogy értékeljék fülzúgásuk súlyosságát egy 1-10-es skálán, és töltsék ki a Tinnitus Handicap Inventory (THI) kérdőívet. Az alanyokat ezután randomizálták a 2 csoport egyikébe. Az egyik csoport 25 napig 532 mg Mg-ot, a másik csoport 25 napig placebo-kiegészítőt kapott.
A 2. látogatáskor az alanyok hallásvizsgálatot végeztek, értékelték a fülzúgásukat, kitöltötték a THI-kérdőívet, valamint a kezelési időszaki felmérést. Az alanyok 2 hétig nem szedtek semmilyen kiegészítést, majd visszatértek a 3. látogatásra.
A 3. látogatáson az alanyok hallásvizsgálatot végeztek, értékelték a fülzúgásukat és kitöltötték a THI-kérdőívet, majd 25 napig az ellenkező kiegészítést (placebo vagy Mg) szedték.
A 4. látogatáson az alanyok hallásvizsgálatot végeztek, értékelték a fülzúgásukat és kitöltötték a THI-kérdőívet, valamint a kezelési időszaki felmérést.