44 ezer éves indonéziai barlangfestmény átírja a művészettörténetet

Tudósok szerint megtalálták a legrégebbi ismert figurális festményt, egy indonéziai barlangban. A lenyűgöző, mintegy 44 ezer évvel ezelőtt festett vadászjelenet pedig segít átírni a művészet eredetének történetét.

A közelmúltig az volt a régóta tartó történet, hogy az emberek Európában kezdtek el festeni a barlangokban. A franciaországi Chauvet-barlangból származó műalkotásokat például 37 000 évesre datálják.

De néhány évvel ezelőtt tudósok egy csoportja elkezdte datálni az indonéziai barlangfestményeket – és azt találták, hogy azok több ezer évvel régebbiek.

“Legalább 40 000 évesek, ami nagyon-nagyon meglepő felfedezés volt” – mondja Adam Brumm, az ausztrál Griffith Egyetem régésze. Ő és kollégái egy uránsorozat-elemzésnek nevezett technikát használtak a festmények korának meghatározásához. Az elemzések során a legrégebbi figurális festmény egy vadtehén feltűnő képe volt.”

Ezeket a műveket már évek óta ismerték a helyiek Sulawesi szigetén – de Brumm hozzáteszi, hogy “azt feltételezték, hogy nem lehetnek ilyen régiek.”

A nagy felfedezés óta Brumm csapata – amelyet Maxime Aubert és Adhi Agus Oktaviana régészekkel együtt vezetett – további műalkotások után kutat ezekben a barlangokban. 2017-ben valami lélegzetelállítót találtak – a hatalmas vadászjelenetet, amely egy barlangfal mintegy 16 lábnyi hosszában húzódik. És miután megvizsgálták, azt mondják, hogy ez a legrégebbi ismert figurális művészet, amelyet a korai modern embereknek tulajdonítanak. Eredményeiket a Nature című folyóiratban tették közzé.

A festmény bonyolult történetet mesél el. Dzsungelbivalyokat és vaddisznókat ábrázol, akiket apró vadászok üldöznek lándzsával és kötéllel.

“Embernek tűnnek, de úgy tűnik, hogy az állatok bizonyos vonásai vagy jellemzői is megvannak” – mondja Brumm. Az egyiknek látszólag madárszerű feje van, egy másiknak pedig farka. Szerinte ezek a részben emberi, részben állati alakok korai vallási hiedelmeket jelezhetnek, mert arra utalnak, hogy az ősi emberek olyan dolgokat is el tudtak képzelni, amelyeket soha nem láttak.

“Nem tudhatjuk, hogy van-e bármi köze a spiritualitáshoz, de legalább azt elmondhatjuk, hogy ezek a művészek képesek voltak olyan elképzelésekre, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy higgyünk a vallásban, hogy higgyünk a természetfeletti létezésében” – mondja.

Brumm szerint az ázsiai felfedezések bonyolították azt, amit arról tudunk, hogy mikor – és hol – kezdett el az ember figurális művészetet készíteni. Van néhány régebbi példa arra, hogy az emberek egyszerűbb jeleket, például cikkcakkokat vagy köröket készítettek.

“Úgy gondolom, hogy az elmúlt néhány évben feltárt felfedezések azt sugallják, hogy az emberi történetről, az emberi történetnek erről a kulcsfontosságú részéről alkotott elképzeléseinket még mindig felülvizsgálják, miközben beszélünk, és nagy változások várhatók” – teszi hozzá.

Genevieve von Petzinger, a Victoria Egyetem paleoantropológusa szerint a felfedezések az ő szakterületén nagyon gyorsan történnek, köszönhetően az újabb technológiáknak, például a vadászjelenetek datálására használt technikának. “Azt hiszem, az általános téma itt tényleg az, hogy óriási mértékben alábecsültük őseink képességeit” – mondja.”

A nő szerint a legrégebbi európai és ázsiai barlangrajzok közös elemeket tartalmaznak. És úgy gondolja, hogy előbb-utóbb még régebbi festményeket is találnak majd ott, ahonnan mindkét csoport származik.

“Személy szerint úgy gondolom, hogy őseink már azelőtt tudták, hogyan kell művészetet csinálni, mielőtt elhagyták volna Afrikát” – mondja von Petzinger.

Bár a szakmában nem mindenki ért egyet ezzel, és Afrikában még egyetlen figurális barlangrajzot sem datáltak régebbre, mint az indonéz alkotásokat, Brumm azt mondja, hogy neki is ez a megérzése.

De még akkor is, amikor Indonézia a korai művészet fontos helyszínévé válik, a festmények gyorsan romlanak, és a tudósok nem tudják, miért. “Ez egy olyan hatalmas és fontos része az emberi történetnek. Mégis szó szerint a szemünk előtt omlik össze” – mondja Brumm.

Brumm és kollégái próbálják kideríteni a probléma okát. Azt mondja, az egyik elmélet szerint az éghajlatváltozás miatt a barlangokban uralkodó magasabb hőmérséklet károsítja a műalkotásokat.

Brumm szerint a romlás – egy esetben két havonta körülbelül egy hüvelykkel – különösen sürgőssé teszi munkájukat, hogy felmérjék ezeket a helyszíneket. “Ki tudja, milyen csodálatos barlangművészeti alkotások vannak még odakint valamelyik helyszínen, amelyek megváltoztathatják az emberi evolúcióról alkotott elképzeléseinket?”