Mire 1861-ben kitört az amerikai polgárháború, az étert és a kloroformot már évek óta használták sebészeti érzéstelenítési módszerként. Bár mindkét altatószert nagyjából egy időben (az 1840-es években) fejlesztették ki, a kloroform hamarosan a szélesebb körben használtnak bizonyult, mivel gyorsabban hatott és nem volt gyúlékony. A polgárháború alatt az éter és különösen a kloroform nélkülözhetetlen eszközzé vált a katonai orvosok számára, akik amputációk tízezreit és más típusú beavatkozásokat végeztek sebesült uniós és konföderációs katonákon.
Az éter fejlődése
A sebészeti érzéstelenítőként való kifejlesztése előtt az étert az orvostudomány története során is használták, többek között olyan betegségek kezelésére, mint a skorbut vagy a tüdőgyulladás. A kellemes illatú, színtelen és erősen gyúlékony folyadék, az éter gázzá párologtatható, amely elzsibbasztja a fájdalmat, de a beteg eszméleténél marad. 1842-ben Crawford Williamson Long georgiai orvos lett az első orvos, aki műtétek során általános érzéstelenítőként használta az étert, amikor betegének, James M. Venable-nek a nyakából eltávolított vele egy daganatot.
Long 1848-ig nem publikálta kísérleteinek eredményeit, és addigra William T. G. Morton bostoni fogorvos már hírnevet szerzett az éter mint hatékony sebészeti érzéstelenítő első nyilvánosan bemutatott alkalmazásával. Miután végignézte, ahogy kollégája, Horace Wells sikertelenül népszerűsíti a dinitrogén-oxidot mint érzéstelenítőt, Morton az éter lehetőségére koncentrált. 1842. március 30-án beadta egy betegnek a Massachusetts General Hospitalban, mielőtt egy sebész eltávolított egy daganatot a beteg állkapcsából.
A kloroform kifejlesztése
A kloroformot, amelyet triklórmetánnak is neveznek, metángáz klórozásával állítják elő. Először 1831-ben Dr. Samuel Guthrie amerikai kémikus állította elő, aki whiskyt és klórozott meszet kombinált, hogy olcsó növényvédőszert állítson elő. 1847-ben Sir James Young Simpson skót orvos használta először érzéstelenítőként az édes illatú, színtelen, nem gyúlékony folyadékot. Amikor úgy adták be, hogy a folyadékot egy szivacsra vagy ruhára csepegtették, amelyet úgy tartottak, hogy a beteg belélegezte a gőzöket, a kloroform narkotikus hatást fejtett ki a központi idegrendszerre, és ezt a hatást viszonylag gyorsan produkálta.
Másrészt a kloroformhoz nagyobb kockázatok társultak, mint az éterhez, és az alkalmazása nagyobb orvosi szakértelmet igényelt. Már a korai jelentések is beszámoltak kloroform okozta halálesetekről, kezdve egy 15 éves lánnyal 1848-ban. Ügyességre és gondosságra volt szükség ahhoz, hogy különbséget lehessen tenni a hatékony dózis (amely elég ahhoz, hogy a beteg műtét közben érzéketlenné váljon) és a tüdőt megbénító, halált okozó dózis között. A halálesetek széles körben nyilvánosságra kerültek, és a kockázatok miatt néhány műtét előtt álló beteg visszautasította az altatást, és bátran viselte a fájdalmat. Ennek ellenére a kloroform használata gyorsan elterjedt, és 1853-ban híres módon Viktória brit királynőnek adták be nyolcadik gyermeke, Leopold herceg születésekor.
Az éter és a kloroform katonai alkalmazása
Az amerikai katonaorvosok a mexikói-amerikai háború (1846-1848) alatt kezdték használni az étert érzéstelenítőként a csatatéren, és 1849-ben már hivatalosan is kiadta az amerikai hadsereg. Bár a polgárháború idején már sok katonaorvosnak és ápolónak volt tapasztalata az éter használatával, a kloroform a konfliktus idején vált népszerűbbé, mivel gyorsabban hat, és az 1850-es években a krími háborúban való alkalmazásáról számos pozitív jelentés érkezett. A polgárháború alatt a kloroformot, amikor csak rendelkezésre állt, az amputáció vagy más beavatkozások fájdalmának és traumájának csökkentésére használták.
Az éter és a kloroform használata később csökkent a biztonságosabb, hatékonyabb inhalációs érzéstelenítők kifejlesztése után, és ma már nem használják őket a sebészetben. Különösen a kloroformot érte támadás a 20. században, és laboratóriumi egerek és patkányok lenyelésével rákkeltőnek bizonyult. Ma már főként az aeroszol hajtógázokban és hűtőközegekben használt fluorkarbonok előállításához használják; megtalálható továbbá egyes köhögés- és megfázás elleni gyógyszerekben, fogászati termékekben (beleértve a fogkrémeket és szájvizeket), helyi kenőcsökben és más termékekben.
A klórkloridot ma már főként az aeroszol hajtógázokban és hűtőközegekben használt fluorkarbonok előállításához használják.